2015. március 6., péntek

2.4. fejezet

Sziasztok!:)
Ez a hetem elég húzósra sikeredett. A hét minden napján írtam dolgozatot... Már alig vártam, hogy péntek délután legyen!!!
Lenne egy kérdésem! 
Luke vagy Christian illik jobban Lola-hoz? Mit gondoltok?
Jó olvasást! :)
Puszi :*


zene
# Lola
Úgy futottam a saját kollégiumi szobámhoz, ahogy csak bírtam. Sosem voltam az a nagy sport ember, de most, még én is meglepődtem a saját teljesítményemen. A lépcsőzéssel sem volt gondom. Kettesével, néhol hármasával szedtem a lépcsőfokokat és úgy futottam. A szobámhoz érve, szinte megerőszakoltam a kilincset, de nem nyílott az ajtó. Kulcs nem volt nálam, az ajtó be volt zárva, így kint ragadtam. Én és a szerencsém… Az ajtónak dőltem, majd végig csúsztam rajta és a fenekemre érkeztem. A felhúzott térdeimet átkaroltam és sírni kezdtem. Engem minden pasi megcsal? Tegnap még én voltam Christian számára a nagy Ő, elmondta, hogy velem akarja leélni az életét, így szeret, úgy szeret és most meg ez az sms! Sosem feltételeztem Chris-ről, hogy megcsalna valaha is, de látom tévedtem. Hát erről ennyit. Így bízzak meg bárkibe is. Perceken belül futó láb dobogását hallottam. Tudtam, hogy csak Christian lehet az, aki utánam jött. És igazam lett. Lehajolt hozzám, benyúlt a hónaljam alá és lábra állított. Megfogta a kilincsit és be akart nyitni, de mivel zárva volt, így nem sikerült. A zsebéből előhalászta az ő kulcsát és kinyitotta a szobám ajtaját. Futva rontottam be a kis helységbe és rázuhantam az ágyra. Folytattam tovább a sírást.
- Ne sírj, kérlek szépen. – leült mellém és a hátamat kezdte el simogatni. – Tudod, hogy szeretlek és sose csalnálak meg. Még gondoltban sem! Fogalmam sincs ki ez a lány és azt sem, hogy honnét tudja a telefonszámomat. Hinned kell nekem! – és ebben a pillanatban újra megszólalt a telefonja és tudtam, hogy sms-je jött. Tőle…

Nagy nehezen, de kibékültünk Christian-nel. Ha tényleg nincs köze ahhoz a szipka kurvához, aki állandóan küldözgeti neki az üzenetek, hát legyen. Hiszek neki. De vajon meddig fog ez tartani? Leszek olyan erős, hogy ezt kibírjam? Nem rendül meg még jobban iránta a bizalmam? A gondolataimat megszakította a professzor heves beleélése az angol irodalomba. Shakespeare-ről hadovált dolgokat, és persze a leghíresebb művéről a Rómeó és Júliáról. Még hogy a  legromantikusabb történet a földön... Ugyan már! Egy félreértés miatt mind a ketten meghaltak. Hát ez lenne az igaz szerelem? Gondolkodásomat és a tanár beszédét egy hangos kopogás vagy inkább dörömbölés zavarta meg. A tanár oda sétált a terembe nyíló ajtóhoz, majd kinyitotta. Egy fiatal fiú lépett egy hatalmas fehér rózsa csokorral a kezében. Nagyon szép csokor volt! Pár szót váltott a tanárral, majd együtt elsétáltak a táblához, ahol pár perccel ezelőtt a tanár magyarázott.
- Lola Roberts, itt van valahol? - harsogta a tanár.
Körül néztem a terembe és minden szempár rám szegeződött. A szívem egyre gyorsabban kezdett verni és már a hányinger kerülgetett. Sose szerettem, ha én vagyok a figyelem központjában és ez most sem volt másképp. Félénken felemeltem a kezemet, jelezve a tanárnak, hogy "hahó, itt vagyok, de lehetőleg ne szúrj ki".
- Kérem, jöjjön ide! - intett a tanár.
Nagy nehezen, de felkeltem a lelátón elhelyezett iskola padból, majd remegő lábbakkal lesétáltam a tanárhoz és a kifutó fiúhoz.
- Ezt neked küldték. - adta át a csokrot a fiatal srác.
- Kö-szö-nöm...  - dadogtam.
Miután átvettem az illatozó virágokat, egyből tapsvihar tört ki. Gondolom a diákoknak úgy jött le ez a jelenet, hogy az ismeretlen az én hódolom, amikor még egyszer sem találkoztam vele.
- Befejezni! - kiáltotta a tanár és újra síri csönd lett úrrá a teremben. - Kérem, fáradjon vissza Roberts kisasszony.
Lángoló vörös arccal mentem vissza a helyemre. Zavarban voltam. Nem mertem senkire sem ránézni. A pad asztalára letettem a csokrot és megnéztem az üdvözlő kártyát, míg a tanár új átéléssel vetette bele magát a romantikus s egyben tragikus drámába.
,,Remélem tetszik a csokor! Egyfolytában csak rád gondolok. Szeretlek: Luke"
Uram Atyám! Alig tudtam megállni, hogy ne sikítsak fel! Megfordítottam a kártya oldalát, ahol szinte volt írás:
,,Emlékszel még az első csókunkra? Kicsit részeg voltál, amikor letámadtál."

Alig vártam már, hogy vége legyen az órának, ami csak 20 perccel a kis incidens után következett be. A táskámba bepakoltam a könyveimet, a tolltartómat és a telefonomat, majd a vállamra akasztottam. A kezembe fogtam a csokrot, amit kifele ment a terembe lévő kukába dobtam. Kiérve a folyosóra, megpillantottam Christian-t és pár haverját, amint éppen beszélgettek. Elindultam feléjük. Közben szerelmem megpillantott és elmosolyodott.
- Sziasztok! - köszöntöttem, amikor oda értem hozzájuk.
- Szia! - hangzott a válasz.
Christian a derekamhoz nyúlt és magához húzott egy csók erejéig.
- Mehetünk bébi? - kérdezte nagy vigyorral az arcán.
- Ühüm. - vigyorogtam én is.
Megfogtuk egymás kezét, majd kifele indultunk az egyetemről.
- Aztán védekezzetek! - kiáltotta utánunk Chris egyik haverja.
Megforgattam a szemeimet, majd tovább sétáltunk.
- Tu es magnifique, comme toujours. - puszilta meg a fejemet Christian.

Tu es magnifique, comme toujours = Gyönyörű vagy, mint mindig.

8 megjegyzés:

  1. PER-FECT lett mint mindig.
    Hol is kezdjem.....imádtam.
    Jaj és a rózsacsokros résznél előre tudtam hogy Luke lesz és jaj annyira cuki tőle a virág.
    De akkor is meg fogom ölni, hacsak végül meg nem javul, mert hogyha sikerül jóvátennije amit tett akkor, meghagyom az életét.
    És ha már az életnél tartunk akkor élet halál harcot vívtam a legjobb barátnőmmel.
    Mert (neki van net a telóján) amikor elindultunk haza fele kijelentette hogy fent van az új rész.
    Na ekkor letörte a lekesedésemet azzal a kijelentésével hogy:múltkor én voltam az első kommentelő most ő lesz.
    Na itt kezdődött az élet halál harc.
    Elkezdtem lökdösni szegényt jobbra balra hogy ne tudja megírni.
    Aztán elmentünt a patak mellet és majdnem belelöktem, de csak MAJDNEM.
    Megúszta azzal a kijelentéssel hogy átadja az első kommentelő szerepét ha nem nyírom ki.
    Úgyhogy megúszta.
    Kedves Destiny mostantól nem tudsz megszabadulni tőlem figyelmeztetlek!!
    Már iszonyatosan várom a következő részt!!
    Puszi:Fanni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Hát... nem tudom, hogy örüljek-e ennek az élet-halál harcnak, vagy inkább féljek.:) De! Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik a történet! Imádom az ilyen kommenteket!! <333
      Nem mondok előre semmit sem, de az biztos, hogy egyszer megfogod ölni Luke-ot. Lesznek még húzásai! ;)
      Jövő héten pénteken hozom a következőt!
      Puszi :*

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett!! Kár hogy nem jönnek rá hogy Luke küldi azokat az SMS-eket. Mikor hozod a kövit?

    VálaszTörlés
  4. Szia! :)
    Ajh.. Luke akkora egy szemét disznó, comme toujours.. :D Remélem hamarosan rájönnek, hogy Lüke küldözgeti azokat az SMS-eket. És akkor Chris beválthatná az ígéretét. :DD Úúú, de megnéznék (ez esetben olvasnék) egy Luke vs. Chris csetepatét! *.*
    Ki illik jobban Lolához? Hmm.. jó kérdés. Az biztos, hogy a Christiannel való kapcsolata sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb. Viszont Luke-kal sok izgalmas dolgot átélt, ami szerintem azért kell az ember életébe. Habár az, hogy Luke egy paraszt, egyáltalán nem segít a dolgon. Ha tényleg annyira nagyon szereti Lolát, akkor miért nem cselekedett hamarabb? Miért pont most? Ráadásul ez a kamuprofilos cucc, amit művel, az is undorító; hogy lehet valaki akkora genya, hogy ily módon próbáljon szétválasztani egy boldog párt? És akkor a vendéglátós incidenst meg sem említettem.. Chris pedig... hát... nem tudom, egy kicsit fura nekem. Ne kérdezd, miért, én sem tudom. :'D Olyan... tenyérbemászó, vagy nem is tudom, mivel jellemezzem. xd Szóval Lolára és Rád bízom, hogy végül is melyik fiúra esik a választása. :)
    Várom a következőt! ;)
    Puszi: Cassie
    Ui.: Bocsi, hogy nem írtam az előző két fejezethez, de én is annyira el voltam havazva.. tz-k, kisdogák, nyelvvizsga előkészítő, versenyek.. esküszöm, az előző félév sokkal könnyebb volt. :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Gondolkozok rajta, hogy lesz egy Luke vs. Christian harc, csak még nem tudom, hogy hogyan hozzam össze..:/
      Pénteken hozom a következő rész, újabb izgalmakkal ;)
      Puszi :*
      U.i.: Sok sikert mindenhez! Remélem jól sikerült a suli felvételi!
      Pár perccel ezelőtt végeztem a Zafírkék filmmel. Fent van neten magyar felirattal... és jujj!!! *-* Imádom!! <333

      Törlés
  5. Szia nagyon szeretem a blogod ez is egy szuper rész így tovább és minél hamarabb folytit

    VálaszTörlés