2014. november 21., péntek

20. fejezet



Hello mindenkinek!:)
Meghoztam a 20. fejezetet. Remélem tetszik! Elkezdtem írni a 27-dik fejezetet és fogalmam sincs, hogy mikor hagyom abba a történetet. Azért még jó sok mindent szeretnék írni. Ti mit gondoltok? Legyen még sok-sok fejezet??:D
Jó olvasást! :)

# Lola
-Táncolnál velem? – jött oda hozzám Luke.
Tettére nagyon meglepődtem. Valamilyen oknál fogva a bál hercegnőjére néztem, aki még mindig tátott szájjal állt a színpadon meglepődöttségében. A lányról a tömeg felé néztem, akik engem, vagyis minket bámultak. Sosem szerettem a középpontban lenni, így nagyon zavarban voltam. Luke-re tévedt a tekintetem, aki még mindig előttem állt, de már eltűnt a szelíd mosoly az arcáról. Tudtam, ha most faképnél hagyom, akkor mindkettőnknek megalázó lesz a helyzet, ezért közelebb léptem hozzá és elkezdtünk táncolni.
- Miért kellett ez? – kérdeztem tőle szinte már suttogva.
- Hogy bebizonyítsam mennyire fontos vagy számomra.
- Gondolom mennyire lehetek fontos számodra. – mondtam szarkasztikusan. – Hazudozol, megcsalsz....
- Gyere velem. – abbahagyta a táncolást, majd a karomnál fogva kihúzott a tornateremből és az udvarig meg sem állt.
Az udvari lelátón helyet foglaltunk és belekezdett a mesélésbe. Elmondta, hogy milyen dolgok történtek a maffiába, amin kicsit el is borzadtam, de úgy voltam vele, hogy ez csak tini lázadás. Azt is elmesélte – kicsit vonakodva -, hogy valamilyen úton – módon elvitt volna „nem tudom kihez”, hogy ő megerőszakoljon vagy valami ilyesmi, de aztán képbe került Becca – aki az üzeneteket küldözte -. Kiderült, hogy csak azért fenyegetett, mert meg akart védeni Luke-tól. Fura… Azt akarta, hogy ne legyek Luke-kal, de ez helyett az ő karjai közé menekültem. Azt is megtudtam, hogy ő volt az a lány, akivel Luke csókolózott és lefeküdt, csak is azért, hogy engem ne keverjen bajba. Ez a tette nagyon rendes volt… Aztán jött Mark, aki egy álszent tuskó, mert a közelembe akart férkőzni csak is azért, hogy információkat gyűjtsön rólam.
- Hát… körülbelül ennyi a történet. – fejezte be a végén. – Mit gondolsz?
- Őszintén szólva… Nem tudom, hogy most mit kellene gondoljak… Az rendes volt tőled, hogy meg akartál védeni, de az elején viszont el akartál vinni annak a tuskónak. Na, meg hazudtál, de csak is azért, mert nem akartál belekeverni… Most meg azt mondod, hogy fontos vagyok neked, de eközben nem érzel irántam semmi többet… - soroltam fel a pro és kontra érveket.
- Lola…
- Te mondtad Luke! Emlékszel? „Én… nagyon… kedvellek… téged”. – emlékeztem vissza arra a bizonyos napra.
- És ha az érzések változnak? – tette a kezemre a kezét, de én elhúztam.
- Ez igaz, mert változnak is. – felálltam, mire ő is így cselekedett.
- Gondolom nincs több esélyem. – rám nézett, mire én csak a tekertem a fejemet, hogy ’nem’, majd a földet kezdte vizslatni.
- Sajnálom. – kikerültem Luke-ot és elmentem.

Azt gondoltam, hogy majd sírni fogok, de nem! Inkább megkönnyebbültem. Nagy kő esett le a szívemről. Tudom, hogy a Luke iránti érzelmeim nem fognak egy-kettőre tovaszállni, mert valljuk be! Ő volt nekem mindenben a legelső és ezeket a pillanatokat mindig őrizni fogom a szívemben. Később biztos, hogy nevetni fogok, hogy leálltam egy rossz fiúval, de most még szomorú vagyok. Kinek könnyű az első szerelem utáni szakítás, főleg úgy, hogy az érzések egyoldalúak voltak? De nem baj! Ennek a pillanatnak is meg kellett történnie…

~ Tudod miért mentem el? Mert sosem kértél, hogy maradjak…

# Luke
Az egyetlen ember, akinek elmondtam mindent magamról. Az egyetlen lány, aki iránt többet éreztem, mint barátság. Fontos volt számomra, de tudom, hogy nagyon elrontottam, mint az életemet. De egyetlen egy dolgot biztosra tudok! Nem fogok úgy járni, mint a Grease filmben a srác, hogy megváltozok. Vagy talán mégis? Egy picit… De mi van akkor, ha egy kis idő múlva újra érdeklődni kezdek Lola iránt? Áh… Esélytelen. Jézusom! Úgy csinálok, mintha szerelmes lennék ebbe a lányba, pedig nem. Csak szimplán többet érzek iránta, ami még nem szerelem! Lehet, hogy új suliba kellene mennem? Igen! Ez így lesz helyén való… Reszkess új suli, mert itt jövök!

***

Nem mondhatnám, hogy ez volt a legjobb téli szünetem, de elment… Mint mindig, most is elutaztunk a családdal pár napra síelni, snowboard-ozni. A szilvesztert pár haverral töltöttem egy pubban, ahol kissé részég csajok rázogatták nekem a popsijukat. Nem vagyok büszke magamra, de az egyik még a vágyaimat is kielégítette a bulizóhely mosdójába.

Fura érzés volt végig menni a suli folyosóján, mert most nem úgy néztek rám a többiek, ahogy mindig is szoktam, hanem valahogyan megmagyarázhatatlanul másképpen, pedig semmit sem tettem – tudtommal. Kreatív írás órára mentem. Ez az egyetlen közös órám Lola-val. Fogalmam sincs, hogy ő milyen hatással lesz rám, vagy én milyen hatással leszek ő rá. De mindegy is. Nem sokára már az új sulimban fogok lófrálni. Beérve a teremben pár ember kivételével mindenki ott volt. Elsétáltam Lola mellett, aki felnézett rám. Kicsit elmosolyodott és halkan köszöntött, amit nem tudom, hogy mire véljek. Visszaköszöntöttem és leültem mögé, mert az előtte lévő széket, ahol ülni szoktam, elfoglalták.
- Hogy telt a szüneted? – fordult hátra.
- Öhm… Egész jól, neked? – próbáltam halványan elmosolyodni.
- Hát… Telhetett volna jobban is. – hajtotta le a fejét.
- Miért?
- Te nem tudsz róla? – nézett újra rám, mire én csak értetlenkedtem. – Miután a téli bálon beszélgettünk és visszamentem a tornaterembe, hogy még egy kicsit szórakozzak és ittam pár pohár puncsot, amiben alkohol volt, ettől én felpörögtem, a tanárok meglátták rajtam, hogy valami nincs rendjén, majd kihívták a rendőröket és megszondáztattak, amiből kiderült, hogy alkohol van a szervezetemben. Mivel az alkohol fogyasztása az ilyen bulikon nem megengedett és azt gondolták, hogy valahogyan becsempéztem, így ki akartak rúgni, de nem tették, látva a múltamat. Körülbelül ennyi.
Megszeppenve hallgattam végig Lola történetét. Csak tudjam meg, hogy ki volt azaz eszement állat, aki ezt tette vele, mert biztos, hogy nem magától lett a puncs alkoholos és „véletlenül” csak Lola lett tőle kissé részég.
- És akkor most?
- Hát… Anyuval megbeszéltem és úgy döntöttünk…döntöttem, hogy sulit váltok. Így is elég nagy port csaptam magam körül. – újra lehajtotta a fejét. Biztatás képpen megsimogattam a vállát és próbáltam egy kicsit mosolyogni.
- Ha ez megnyugtat én is sulit váltok.
- Hm? – húzta össze a szemöldökét, mire csak megrántottam a vállamat, hogy ’ja, ez van’.

6 megjegyzés:

  1. Naaa, még mindig otthon betegeskedünk? :0 Ha igen, akkor jobbulást! Én egész nap itthon voltam, meg a múlthét szerda-csütörtök-péntek kombót is itthon töltöttem :3 Hát, lesz mit pótolnom :DD
    Valahogy... nem tudom, én másra számítottam, hogy a fejezet kibontakozására... valami, nem is tudom, hogy megbeszélik, aztán happy lesz minden legalább egy ideig :D De persze megint nem úgy történtek a dolog, ahogy én elképzeltem... de nem baj! Van egy olyan érzésem, hogy Lüke (:D) és Lola is egy suliba fognak járni... de ezt egyenlőre te tudhatod :3 Légy rossz! :D xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, sajnos már nem maradhattam itthon...:/ Várt rám a suli, na meg persze a dolgozatok és a 12 perces qper futás sem maradhatott el fájó bokával.. -.-"
      Neked viszont jobbulást kívánom, a pótolni valókhoz meg sok sikert!! :))

      Sajnos a happy most nem jött össze és még egy ideig nem is fog összejönni....:/
      Én is arra gondoltam, hogy egy suliba kellene járniuk, de ez túl kiszámítható lett volna részemre, szóval....:D
      Nem sokára hozom a kövit! :*

      Törlés
  2. Szia! :)
    Júúújj, nekem is van egy olyan érzésem, hogy megint egy suliba fognak kerülni! :DD Please, please, please, please!! *-*
    Ki rakott Lola puncsába alkoholt? :o Megölöm!! :S
    És most Markkal mi lesz? Megy Lola után, vagy mi? Az utóbbi 2(?) fejezetben nagyon csöndben volt... :/
    És jaaaaaaajjj ne mááár!! :c Luke nem szerelmes Lolába? Lola képes lemondani Luke-ról? Ajh.! Most akkor mi lesz? Együtt lesznek még valaha egyáltalán? o_o Pleaseee!!!! :DD
    És igen, legyen még sok-sok fejezet! ;DD
    Várom a kövit! ;)
    Puszi: Cassie

    Ui.: Köszi, hogy szóltál a Zafírkékről! ^^. :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Most Mark ki fog kerülni a képből... Nem lesz már semmi jelentősége sem... Most, hogy így jobban belegondolok, nem nagyon fejtettem ki Mark állapotát... De ahogy következnek a részek, elfogod felejteni Mark-ot, mert lesz kit gyűlölnöd helyette ;)
      Azt még nem árulom el, hogy újra összejönnek e vagy sem, de sok meglepetés vár még rád!! ;)
      A sok-sok-sok fejezeten pedig dolgozom!:)
      Puszi :*

      A Zafírkékből csak két jelenetét néztem meg. És mind a kettő csókos jelenet volt, szóval nagyon beleképzeltem magamat a csaj helyébe, hogy azokat az átkozott csókokat én kapom a szívdöglesztő kis hercegtől *-* Áhww *-*

      + Hogy sikerültek a felvételik??

      Törlés
  3. Omg! *-* Imádtam! <3 Szegény Lola :S Luke is szomorú, Lola is, én is ez így nagyon nem jó :S Mikor lesz már happy rész? :$ Siess a kövivel drága :)
    Cat xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!:)
      Happy rész? Hm... Pár fejezet múlva... talán ;)

      Törlés