13. fejezet

Kukuccs!:D 

OMG O.o 36 feliratkozó!!! *-* Édes Istenkém! Nagy - nagy szépen köszönöm!!! <3

Amikor elindítottam ezt a blogot, nem gondoltam volna, hogy ennyien fogják olvasni.
Jó olvasást kívánok ehhez a részhez és most fény derül, hogy ki is az a Mark.!:)
Puszi!:)

Mark

# Lola

A perceket számoltam, hogy mikor fog véget érni a két órás büntetés. Sajnos, még csak fél óra telt el és én már negyed órával ezelőtt meguntam az életemet is. A fejemet a kezeimen pihentettem, amik a padon voltak és így figyeltem Luke-ot, aki szintén mosolyogva viszonozta a pillantásaimat. Egyik percről a másikra megszólalt a tanár telefonja.

- Halló?!

- …

- Most?

- …

- De hiszen jövő hétre vártad! – pattant ki a székéből.

- …

- Jól van! Megyek Kicsim!

A beszélgetés után ránk nézett. Az a nézés… Mintha a lelkembe látna. Senkinek sem kívánom azokat a zöld szempár pillantásokat… Ijesztő volt.

- Srácok, egyezünk meg! Ha nem szóltok senkinek arról, hogy most elmegyek, akkor a büntetést lerövidítem egy órával.

Mi csak bólogattunk, mint a jó gyerekek, majd kiviharzott a teremből. Úgy gondoltam, ha már ő elmegy, akkor mi miért maradjunk?! Felálltam és elkezdtem szedelőzködni.

- Mit csinálsz? – kérdezte Luke.

- Haza megyek. – forgattam meg a szemeimet, mintha nem lett volna nyilván való.

- Jaj, ne már! – felállt és oda jött hozzám.

Derekamnál fogva közelebb húzott magához, így a tenyeremet a mellkasán pihentettem, ahol éreztem heves szívdobbanásait.

- Különben is! Büntibe vagy, így kénytelen leszel másfél órát még kibírni velem!

- Rendben. – adtam be a derekamat. – És mit fogunk csinálni?

- Másfél órába sok mindent lehet. – nyalta meg az ajkát.

Azt hittem, hogy meg fog csókolni, mert a tekintetét az ajkam és a szemem között vándoroltatta, de e helyett csak egy gyors puszit adott az arcomra, majd leült a tanár székébe, lábait pedig felrakta az asztalra. Mosolyogva néztem végig tettét, majd közelebb mentem, felültem a tanári asztalra, mire Luke levette a lábait és a csípőmnél fogva az ölébe ültetett lovagló ülésbe. Ahogy ráültem a szívem hevesen vert, mert éreztem férfiasságát.

- És most? – kérdeztem remegő hangon.

Elmosolyodott és még jobban magához húzott – már ha ez lehetséges -, és ajkaimra támadt. Először csak apró puszikat hagyott, majd szenvedélyesen megcsókolt. Nem élvezhettük sokáig, mert megszólalt a telefonom. Bánatos nyögés keretében kivettem a zsebemből és benyomtam a zöld gombot.

- Anyu?! – szóltam bele a telefonba.

- Merre vagy Kincsem?

- Még suliba… Büntit kaptam.

- Miért? – hallottam a hangján, hogy nagyon meglepődött.

- Hosszú…

- Jól van. Vacsira legyél itthon.

***

Ez volt életem legjobb büntetése. Luke-kal egész végig egymás ajkait faltuk. Mikor már meguntuk, hogy egy terembe legyünk bezárva, kitaláltuk, hogy elmegyünk a kikötőhöz és sétálunk egyet. Annyira romantikus volt. Luke-kal kéz a kézben sétáltunk és néha megpuszilta a hajamat. Neki támaszkodtam a kikötőnél lévő korlátnak, Luke mögém állt, átkarolt és úgy néztük a vizet, ahogy megtörik rajta a napsugár és az elhaladó hajókat.

A romantikus pillanatot egy ismeretlen hang zavarta meg.

- Szia Luke! – köszöntött egy számomra ismeretlen alak.

Luke-ra néztem, aki ellépett mögülem, de az ujjait jó szorosan összefonta az enyémmel. Nem köszöntött vissza, hanem egymást méregették az ismeretlen idegennel. Szó, ami szó, az előttünk álló srác nagyon helyes volt. Barna haja volt, ami hátra volt fésülve. Körülbelül 190 centi lehetett, mert hátra kellett hajtanom a fejemet, hogy a barna szemeibe nézhessek. A mellettem álló fiúnál izmosabb és bizonyára erősebb volt.  Ahogy rásütött a napfény, úgy nézett ki, mint egy adonisz.

- Na, be sem mutatsz a barátnődnek? – villantotta meg fehér fogsorát.

- Nem. – egyből rá vágta éles hangnemben.

- Luke. – oda bújtam hozzá és megsimogattam az erősen szorító karját.

Fogalmam sincsen miért ilyen ideges, de az biztos, hogy ismerik egymást. Luke vett egy mély levegőt, majd megszólalt.

- Lola, Mark. Mark, Lola. És most megyünk!

Majdnem elestem, ahogy maga után húzott, de lassacskán már én is felvettem gyors tempóját. Hátra néztem és láttam, hogy Mark még mindig ott áll és mosolyogva minket figyel.

- Szállj be! – parancsolt rám Luke, mikor oda értünk az autóhoz.

Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Luke még mindig ideges volt, mert úgy szorította a kormányt, hogy elfehéredtek az újbegyei és néhol átlépte a sebesség határt.

Az otthonomnál leparkolt és már készülődtem kiszállni, mikor megszólalt:

- Ne haragudj, csak nem a szívem csücske ez a srác. – próbált megy nyugodtan beszélni, de még mindig látszott rajta, hogy ideges.

-S emmi gond. Köszi, hogy haza hoztál. – adtam egy puszit az arcára.

- Akkor péntek este? – kérdezte már mosolyogva.

- Talán… - vigyorodtam el.

***

Este lefekvés előtt bekapcsoltam a gépemet és felnéztem twitterre, ahol ezt láttam: