2014. augusztus 19., kedd

4. fejezet



Sziasztok Drágáim!!!*.*
El sem tudom mondani, hogy mennyi örültem, amikor megláttam a 5 kommentet. 
Így az ígéretemet betartva 2 nap kihagyás után hoztam a részt, nem pedig egy hét után.
Talán sikerülne összehozni megint 5 kommit vagy még többet? :$
Ehhez a fejezethez különösebb dolgokat nem tudok hozzáfűzni. 
Remélem tetszeni fog!:)
Jó olvasást!:)


 # Lola
(zene)
- De még is ki küldte ezeket az üzeneteket? – kérdezte Zoé barátnőm.
- Fogalmam sincs. – ráztam meg a fejemet.
- Beszélned kellene Luke-kal. Ha róla van szó, akkor lehet, hogy ő tudja ki az. Lehet például egy féltékeny barátnő vagy volt barátnő.
- Féltékeny? – kérdeztem lenéző hangnemben. – Rám? Féltékeny? Ugyan már… Ne nevettess!
- Ki ne nevettessen? – jött egy ismerős hang a hátul mögül, minek a hallatára ijedtemben összerezzentem.
Luke állt mögöttem. Biztos most megy haza, mert nála volt a táskája és a kabátja is rajta volt.
- Senki, senki, senki. – pakoltam be a táskámba a szekrényemből.
- Mit csináltok holnap este csajok? – kérdezte miközben neki dőlt a szekrénynek.
- Miért? Terveid vannak? – kérdezte Zoé perverz mosoly keretében, mire Luke is elmosolyodott.
- Éppenséggel igen. Terveim vannak veletek. – Erre a mondat hallatára kikerekedett a szemem. – Holnap este bulit rendezek és ti is meg vagytok hívva. Hétkor kezdődik és itt a címem. – nyújtott felém egy kis cetlit, mert én álltam közelebb hozzá.
Kissé remegő kézzel elvettem, de abban a pillanatban el is ejtettem és a papír a földre hullott. Luke-kal egyszerre hajoltunk a földre, minek a következtében összeütközött a fejünk.
- Áuu! – kezemet a fájó pontra kaptam.
- Jó kemény fejed van Lola. – vigyorodott el fájdalmában.
- Igen, tudom. Mondták már.

***

- Szóval egy kis városi lány és egy nagy városi srác. – mondta Luke a buli közepette. – Jó kis történet lehetne. Jobb, mint a family guy.

Hogy mégis hogy kerülten Luke bulijára? Úgy, hogy az én drága barátnőim addig nyaggattak, amíg bele nem egyeztem. Mivel nem igazán akartam kiöltözni, így egy fehér, térdfölötti csipkés ruhát választottam magamnak. Föléje világoskék farmerkabátot húztam, ne hogy az este folyamán fagyoskodnom kelljen. Lábaimra egy telitalpú magas sarkút húztam. Mielőtt elindultunk volna Luke-hoz, körülbelül százszor végig néztem magamon és eredménnyel meg voltam elégedve. Én, Zoé, Kate és Alex hívtunk egy taxit és pillanatokon belül meg is érkeztünk a buli helyszínére. Csodálkozva szálltunk ki a taxiból, ahogy megláttuk a házát, melyben Luke él az apjával és két fiú testvérével. Az udvaron már nagyban ment a buli. Hangosan dübörgött a zene a hangfalból és félig részeg tinik rázták a seggüket az ütemre. A bár felé vettük az irányt, hogy egy kis alkohollal felpezsdítsük a vérünket. Ittunk egy –két felest, majd a barátaim elmentek szórakozni, mikor Luke ott termet mellettem.

- Family guy? – nevettem. – Abba van az a kis nyomott fejű gnóm?
Nem igazán volt már tiszta fejem. Luke egymás után öntette nekem a Cosmo-kat a bárpultnál ülve, amitől én egyre jobban becsíptem.
- Igen. Abba van a nyomott fejű. – vigyorgott ő is. – Nem lepődök meg, hogy nem láttad még azt a sorozatot.
- Miért nem?
- Más stílust nézek ki belőled.
- Igen? – tettem a kezemet a combjára és közelebb hajoltam hozzá. – Akkor milyen stílust nézel ki belőlem?
- Hófehérke?! – húzta fel az egyik szemöldökét.
- Hé… Ne szóld le. Ő neki legalább volt egy kis esze. Hét pasival lakott egyszerre. Ki tudja mit csináltak éjjelente. – kortyoltam bele az újdonnal töltött italomba.
- Perverz fantáziája lehet annak is, aki megírta azt a mesét.

Lehet, hogy csak a pia hatása, de kezdtem egyre jobban és jobban érezni magamat. Annyira feloldottam, hogy hirtelen cselekedettől vezérelve ajkaim megtaláltak Luke ajkait. Éreztem, hogy egy kicsit meglepődött, aztán elmosolyodott és beletúrva a hajamba közelebb húzott magához. Csókja édes volt, ami keveredett egy kis pia ízzel. Egyre többet és többet akartam csókjából, így felkeltem a székről és a lábai közé helyezkedtem. Beletúrtam selymes hajában, mire ő az oldalamon vándoroltatta a kezét. Néha a seggemet simogatta, néha pedig a mellemnél éreztem a kezét.
- Kényelmes az ágyad? – szakadtam el ajkaitól, mire ő a nyakamat kezdte el csókolgatni.
- Ühüm. Szeretnéd kipróbálni? – szívta meg az érzékeny bőrt.
- Aham. – nyögtem a fülébe.
A nyakamtól elszakadt, majd újra a számat célozta meg neves csókjaival. Pár pillanat múlva elszakadtunk egymástól, megfogta a kezemet és a ház felé vettük az irányt. Amint beléptünk a házba, ajkaira támadtam és csak úgy faltam őket. Luke keze a combom alá siklott, felemelt, én pedig gondolkodás nélkül a csípője köré fontam a lábaimat. Felvitt a lépcsőn az emeletre, majd a szobájához lépkedett. Kitapogatta a kilincset, lábával belökte az ajtót, beléptünk, majd szintén a lábával visszalökte azt. Lefektetett az ágyra és féloldalasan rám feküdt. Egyfolytában csókjaival halmozta el hol a számat, hol pedig a nyakamat. Tenyere a vállamon, a kezemen és az oldalamon siklott végig, megállapodva a csípőmön, ahol újaival különböző mintákat rajzolt a bőrömre.
- Na? Elég kényelmes? – búgta a nyakamban, miközben a haját túrtam.
- Ühüm. – a válaszom inkább egy elfojtott nyögésnek hangzott mit sem válasznak.
- És most mit szeretnél csinálni? – kérdezte lihegve.
Kérdésére nem feleltem, majd az ingjét kezdtem el kigombolni. Mire az utolsót is kigombolta, levettem róla az inget és végighúztam a körmeimet felsőtestén.
- Lola! Állj meg! – nyögte nagy nehezen, mire aggódóan néztem rá.
- Mi az?

10 megjegyzés:

  1. ááá nagyon jó lett.:D Gyorsan kövit.*-* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!:D Hétvégén hozom a kövit! <3

      Törlés
  2. Hogy lehet így elrontani :D De attól még nagyon jó lett <3 :) Várom a kövit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elrontani???:DDD Egy kis izgalom fokozó a végére sosem árt.:D Hétvégén hozom a kövit!:)

      Törlés
  3. Kövitt most azonnal ! :):)
    Nagyon jól lett!!
    Ez a lola még a hófehérkében is megtalálta a perverzséget!! ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszett!:)
      Ha jobban belegondolsz a mesébe, akkor tényleg ő volt az egyedüli lány hét másik fiúval...:)

      Törlés
  4. Nagyon-nagyon-nagyon jó lett! :) :D Imádoom <3 Siess a kövivel! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!:)
      Hétvégén hozom a kövit!:)

      Törlés
  5. Szia..
    :O
    :O
    :O
    :O
    :O
    Oké.. *szú-szá*. *Szú-szá*. Nyugi. Csak.... Nyugalom. Nyugalom. Nyugalom. Nyugalom. Nyuga-

    LUKE TÉNYLEG LEÁLLÍTOTTA LOLÁT????:OO Luke? LUKE?!! Csaknem.... észhez tért? :D Ha nem, akkor ajánlom neki! Különben kitekerem a nyakát!!:@
    Igen, még mindig nem szimpi..:$ Lolát viszont megszerettem. Aranyos lány, csak kár, hogy most egy kicsit túl sokat ivott. :// De hát ez is a tinédzser kor része, szóval...:Dd
    Az előző fejezetben megsajnáltam a tanárt..:c Szegény..xdd
    Juuuujjjj, és ki ez a ‘B’?? ._. Luke vmelyik ismerőse? Lola egyik barátnője? KI AZ???? Tudni akarom. Most. :P
    Várom a kövit!;)
    Puszi; Cassie ;*
    Ui.: Még mindig nem hiszem el, hogy LUKE LEÁLLÍTOTTA LOLÁT!!!:O
    Ui2: Stewie nem is gnóm! :c :DD





    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia szia!:D
      Ha jobban belegondolsz, akkor sok oka lehet annak, hogy megálltak egy pillanatra..:PPPP
      ~B.-ről még nem mondhatok el túl sokat, de annyit igen, hogy még Luke sem ismeri és nem is Lola barátnője... Luke majd a később fog B.-vel találkozni, de majd minden a maga idejében kiderül..:P
      Puszi :***

      Törlés