7. fejezet

Sziasztok!:) 

Mivel jövő héten már suli és mindenki szomorú emiatt - de vannak kivételek -, ezért a szomorkodóknak hoztam egy újabb rész, hogy legyen is valami jó a tanév kezdéshez!:) 

Ha ehhez a fejezethez összegyűlik 6-7 kommi, akkor előbb hozom a részt, mint 1 hét.:)

A sulihoz pedig, mindenkinek sok szerencsét kívánok!:)
Plusz! Lett egy társoldalam, amiben szinten Luke Hemmings a főszereplő,
csak az fanficiton!

Puszi :*

# Lola

A pofátlanságnak is vannak határai, de úgy tűnik, hogy Luke nem ismeri azt a szót, hogy: határ. Pedig igazán tudhatná, hogy mi az, főleg a tegnap este után! Filmezünk és rám ront azzal a kérdéssel, hogy leszek-e a barátnője? Ennyit a romantikáról! Eddig állandóan a fiúk jártak az eszembe, hogy bárcsak nekem is lenne egy, aki szeret, bármit megtenne értem… De Luke? Nem olyan fiúnak ismertem meg, aki romantika téren a toppon van. De az a csók?! Még mindig beleborzongok, ahogy visszagondolok a tegnap estére. Olyan szenvedélyesen és határozottan csókolt. Egyszerűen nem tudtam tisztán gondolkodni, annyira elvarázsolt. És az érintése? A keze szinte bejárta az egész testemet. Kellemes és bizsergető érzés volt.

Reggel nyolc óra. Indulnom kell a suliba. Gondoltam arra is, hogy előbb megyek be és akkor Luke várhatna rám, de azért én sem vagyok ilyen gonosz. A konyhában megtaláltam a mindennapi uzsonnámat, amit anyu szokott elkészíteni reggelente. A táskámba tettem, az ebéd pénzzel együtt. Megettem egy szokásos müzli szeletet és már indultam is ki a lakás ajtaján. A ház előtt egy szürke Audi állt, melynek a tetejét le lehetett hajtani. Luke, a kocsi oldalának támaszkodott háttal, kezeit a zsebébe süllyesztette és úgy figyelte minden egyes lépéseimet. Mikor oda értem az autóhoz kinyitotta az ajtaját, jelezve, hogy üljek be. Elölről megkerülte az autót és becsusszant a kormány elé.

- Mit szólnál egy suli előtti kis kitérőhöz? – kérdezte miközben elindította a kocsit.

- Nem fogok lógni. – mondtam.

- Tudom, de nem is lógásra gondoltam.

- Hanem? – néztem rá most először.

- Gondoltam ihatnánk egy kávét a Starbuck-ban. – mondta lazán.

- Hm… - gondolkoztam el. – Jól hangzik.

A kávézás után egyből a suliba mentünk. Ahogy behajtottunk a suli parkolójába minden szem ránk szegeződött. Azt hittem, hogy ott ájulok el. Sosem szerettem, ha én vagyok a középpontban.

- Már most bámulnak, mi lesz, ha ki szállunk? – haraptam be az alsó ajkamat idegességemben.

- Mi lenne? Megnéznek. – felelte lazán, könnyedén. – Meg már úgy is egy pár vagyunk, szóval…

- Hogy mi van? Én egy szóval sem mondtam, hogy a barátnőd leszek. – szakítottam félbe ingerülten a mondatát.

- Hát… Lehet, hogy nem mondtad, de nem emlékszem, hogy tiltakoztál volna, mikor megcsókoltalak. Sőt!– nézett a szemembe és olyan közel hajolt hozzám, hogy az ajkunk szinte összeért és suttogva folytatta tovább. - Valld be! Élvezted, hogy rajtad feküdtem. – kezdte el simogatni a combom belsejét. – Ahogy a keményedő férfiasságom hozzád ért. – lehelte a nyakamra, de a simogatást még most sem fejezte be. – Ahogy a nyelvem a nyelveddel játszadozott. – csókolta meg a nyakamat.

Azt hittem, hogy ott fogok szívrohamot kapni, olyan gyorsan vert a szívem. Pár puszi után elszakadt a nyakamtól és az államnál fogva maga felé fordította az arcomat.

- Csak mondd a szemembe, hogy nem élvezted és békén hagylak. – még mindig érzékien suttogott.

- Szemét vagy! – mondtam, majd az ajkainak rontottam, annyira kívántam őt.

Először meglepődött egy kicsit, de rögtön visszacsókolt. Nyelve próbálta még jobban szétnyitni az ajkaimat, de nem engedtem neki, hogy még jobban beleélje magát a csókba. Levegőhiány miatt elszakadtunk egymástól, majd kiszálltunk az autóból, mert pár perc múlva becsöngetnek. Mikor kinyitottam a kocsi ajtaját, minden szempár rám szegeződött. Pillanatokon belül megéreztem Luke karját, ahogy átkarolja a vállaimat és már mentünk is az épület felé. Eközben találkoztam lenéző vagy éppen meglepődő tekintetekkel. Az utóbbit a barátaimnál is megfigyeltem, ahogy oda mentünk hozzájuk a folyosón.

- Sziasztok! – köszöntöttem nekik.

- Hali. – nézett rám kikerekedett szemekkel Zoé, mire én egy ’megmagyarázom’ tekintettel válaszoltam.

- És akkor ti most… - kezdte el Kate a mondandóját, de megrezzent a telefonom a zsebembe.

,,Kár, hogy Luke nem pöccent be vezetés közben… Pedig megnéztem volna, ahogy fának megy és te kis ribanc…hát…vége…~B.”

Ezt nem hiszem el! Nem! Ez biztos nem velem történik! Ki az, aki ilyen üzeneteket írogat nekem?? Félek és az biztos, hogy Luke mellett nem vagyok biztonságba. Miért? Miért? Miért pont most, amikor kezdek belé zúgni? Miért?

- Lola? Hahó! – legyezett előttem Kate, mire feleszméltem a gondolkodásomból. – Minden oké?

- Ühüm… - csak ennyit bírtam kinyögni. – Most megyek órára.

Eltettem a telefonomat és szinte futottam abba a terembe, ahol órám lesz. Lehet, hogy el kellene menni a rendőrségre? De ott biztosan valami szőke libának néznek, hogy ilyenekkel zavarom őket. Azt mondanák csak, hogy valaki meg akar viccelni. Hát elég beteges vicc az, ha valaki a halálomat kívánja. Elgondolkoztam és csak az vettem észre, hogy valaki elkapja a kezemet és erősen szorítja. Egy kisebb sikoly hagyta el a számát. Ránéztem az illetőre, aki nagyon komoly arccal nézett vissza rám.

- Mióta kapsz ilyen üzeneteket? – kérdezte Luke és elengedte a kezemet.

Nem válaszoltam. Lehajtottam a fejemet és éreztem, hogy a szemeim meg telnek könnyel.

- Lola. – emelte fel a fejemet. – Add ide a telefonodat! – parancsolt rám.

Habozva, de elővettem a telefonomat és oda adtam neki. Egy zsepit is kivettem a táskámból, hogy kifújjam az orromat és megtöröljem a szemeimet, míg Luke az üzeneteket olvasta attól a bizonyos ~B.-től.

- Figyelj Lola. – adta vissza a telefont és próbált kedves hangon beszélni, amikor tudtam, hogy belül szétveti az ideg. – Ne aggódj, jó? Vigyázni fogok rád. Megígérem. – simogatta meg az arcomat. – Ha még egyszer jön egy üzenet ettől az akárkitől, akkor egyből szólj nekem, rendben? – bólintottam, majd magához húzott és jó szorosan átölelt.